Referencia Referencia

vissza az MMC Chiptuning Fõoldalra

VW dízelek – A tálcán kínált lehetőség a chiptuningra

Az egykori német népautót gyártó VW dízel motorjairól csak az nem hallott, aki a világ elől elzárva élt. Főleg az utóbbi években. A turbódízelek és a turbós benzinesek is igen jól tuningolhatók, a többségüknél elég csak a motorvezérlést átírni.

A Volkswagennek sokat köszönhetünk, áttételesen azt is, hogy nemrégiben a legnagyobb befolyással bíró német bíróság olyan törvényt fogadott el, aminek a hatására kitilthatják néhány év múlva a német nagy városokból az idős, szennyező dízeleket. Ez is része a pár éve folyó dízel boszorkányüldözésnek, hogy teljes legyen a környezettudatosság: Németországban bezárták az összes atomerőművet, helyettük, a jóval „környezetbarátabb”, lignittel és szénnel működő erőműveket fejlesztik. Mivel ez teljesen épelméjű reakció, ezért nyitnak egy sor külszíni fejtésű bányát, aminek a használat utáni rendbe tétele, horror összegeket emészt fel.

Volkswagen chiptuning Autochip 

A vázolt feketepropaganda hadjáratnak egy előnye azért lecsapódik felénk, az új autóknál az utóbbi hónapokban a dízel eladások még jobban estek Németországban, a használt, környezetbarát dízel modellek árai pedig beleálltak a földbe. Ez azért jó nekünk, mert olcsóbban lehet gazdaságos üzemű, jó minőségű, fiatalabb, zöldebb dízel autót venni. Amit könnyen lehet tuningolni.

Indítsunk a VW gyártmányai közül a kishaszonjárműként és személyautó változatban is kapható Caddy-vel. A mai modell 2003 óta van a piacon, a VW a versenyképességét ráncfelvarrásokkal tartotta szinten. A belépő szintű motorja a kétliteres SDI, amely nem arról híres, hogy a kerekei szaggatják az aszfaltot. A 70 lóerő mellé a szerény 140 Nm társul, mivel nincs turbó a motoron, így derék dolog a Volkswagen chiptuning után a 85 lóerő és a 170 Nm-es nyomaték.
Az 1,9 TDI motor 105 lova és 250 Nm-re a szakértő beavatkozást követően már 135 lóerőre és 320 Nm-re változik. Ez a változás sokkal jobb menetteljesítményeket ad, nem beszélve a csökkenő fogyasztásról. A chiptuning vélemények, referenciák oldalunkon ügyfeleink visszajelzései olvashatóak.

A dízelek vonalát folytatva, ott a Passat B7-es generációja, amely pár évet volt piacon, mert a 2010-ben kezdődött gyártása 2014-ben be is fejeződött. Itt a sláger modell a kétliteres TDI, amelynél a 170 lóerős kivitelhez 350 Nm nyomaték társult. Ez a chiptuningot követően kereken kétszáz lóerőre és 420 Nm-re módosult. A megnövekedett lóerőszám mellé kisebb fogyasztás is társul, úgyhogy ez teszi ideális utazóautóvá a Passatot.

A VW dízelek sorát a gyenge váltóval szerelt V10-es szuper dízellel szerelt Tuareggel zárjuk. Itt a gyári adatok is jól mutatnak, mert a 313 paci és a 750 Nm igen jó értékek. Főleg ha tudjuk, hogy ötliteres motorból préselték mindezt. A chiptuningot követően kereken 100 Nm-t ugrott a nyomaték, a lóerők pedig 367-re változtak. Az ideális utánfutó vontató járművet követően, egy klasszikus limuzin formájú autó következik, ami a Jetta.

A Jetta 1,4-es TSI négyhengerese 170 LE-t és 240 Nm-t mutat, a benzines turbómotor jól reagál a chiptuningos beavatkozásra, mert a munka végeztével 200 lóerővel és 300 Nm-rel hagyja el a műhelyt. A kétliteres TFSI is szintén jó alapnak ígérkezik, mert 200 lóerőről indul a beavatkozás, a gyári 280 Nm kereken százzal lesz több. A lóerőszám 52-vel emelkedik.

Ilyen és ehhez hasonló eredmények érhetők el a chiptuninggal, amihez nem szükséges megbontani a motort, elég csak az elektronikában megváltozatni az értékekeket. Ezektől emelkedik a teljesítmény és csökken a fogyasztás.

Kategória: Cikkek Címke: , , , ,

Chiptuning észrevételek kezdőknek és haladóknak

Chiptuning since 1998. A sörökre általában régebbi évszámot írnak, de vegyük figyelembe, hogy egyrészt az egy több generációs történet, másrészt a chiptuning csak azóta létezik amióta az üzemanyag befecskendezését már számítógép vezérli, tehát Bánki Donát és Csonka János közös találmányát (amit minden autógyártó közel 100 évig alkalmazott 1893 óta) a porlasztót /karburátor felváltotta egy újabb és korszerűbb megoldás, ami nagyjából 30 éve került sorozatgyártásba.

Chiptuning észrevételek kezdőknek és haladóknak

A felvezetéssel csak arra szerettem volna utalni, hogy 20 éve vagyok a szakmában, és ezalatt az idő alatt amellett hogy tettem a dolgomat, felfigyeltem néhány a témát érintő furcsa dologra, amiről ezúton osztanám meg az észrevételeimet. A viszonyítás miatt, először a tettem a dolgomat (mint ahogy most is) részről írnék először.

Felállítottam magamnak bizonyos szabályokat a szakmában eltöltött évek alatt. Először is az erőnövekedést mindig úgy hozom ki az adott autóból, hogy az értékek módosítása a biztonságos határon belül maradjon, ami hosszú távon sem káros a motorra, turbóra, váltóra, erőátvitelre és a részecskeszűrőre. Az alkatrészek élettartama így nem fog megrövidülni, és az autó ugyanannyi km-t el fog menni hibamentesen, mint a gyári programmal.

A sorozatgyártásban készült, gyári állapotban lévő személyautók és kisteherautók chiptuningjára specializálódtam, bizonytalan eredetű átépített motorok programozását nem vállalom. Minden autótípusról (gyári) van hosszú távú visszajelzésem az ügyfeleimtől. A hosszú távú visszajelzés jelentése: Elkészült a chiptuning egy adott autóra. Azóta eltelt több év és több mint 100e. km futásteljesítmény. Régi ügyfelem vásárol egy újabb modellt, és újra megkeres, mert a pozitív tapasztalatok mellett a chiptuning program éveken keresztül hibamentesen működött az autójában. Ez az a pillanat amikor az ügyfelem személyesen beszámol a chiptuninggal kapcsolatos hosszú távú tapasztalatairól. A chiptuning vélemények, referenciák oldalunkon ügyfeleink visszajelzései olvashatóak.

Minden munkámat archiválom az adott autó gyári programjával együtt. Így évek múltán is ellenőrizni tudom a beállított értékeket, ami a chiptuningggal hibamentesen megtett km-ek számával összekapcsolva egy fontos információ. Ez nem tegnap történt, nem 1 éve, nem 5 éve, hanem egy folyamatos adatrögzítés az eltelt 20 év alatt, ami jelenleg is tart.

Túljutva a viszonyítás és előjáték szakaszon, itt az ideje hogy arról is írjak amiről eredetileg is szerettem volna, jöjjenek az észrevételek! Kezdjük az alapdolgokkal! Ha valaki sokáig foglalkozik egy adott témával, akkor nagy a valószínűsége hogy egyre jobban fog érteni hozzá, feltételezve hogy van érzéke hozzá. Másik oldalról megközelítve: ha valaki nemrég kezdett el foglalkozni egy adott témával, akkor nagy a valószínűsége, hogy nem ért annyira hozzá mint az aki ezt már régóta csinálja. Bocs ha túlságosan szájbarágósnak tűnik ez a szöveg, de sajnos kénytelen vagyok erre a szintre „lesüllyedni” hogy tisztázzak jó néhány kamu szöveget, ami a szakmával kapcsolatos kitaláció kategóriájába tartozik és az interneten kering, valamint laikus ügyfelek megtévesztésére alkalmazzák.

Szóval a szakmában eltöltött időnél tartottunk. Nyilván bárki bármit mondhat, akár hazudhat is ezzel kapcsolatban, de azért vannak támpontok. Például érdemes megnézni a chiptuning forumban, hogy az adott hozzászóló neve mellett milyen szám szerepel. A szám arra utal hogy hány éve volt az első hozzászólása. Az én nevem autochip nickname mellett egy V található, jelentése Veterán.

Kb. 5 éve kezdődött egy új hullám, ami azóta is tart. 2013 óta minden héten egy új chiptuningos jelenik meg, akiről azelőtt soha nem hallottunk. Abban az időben viccelődtünk is egy kollégámmal azon, hogy lassan már a trafikban is lesz chiptuning. Ez a kollégám volt aki a kiszerelt tuningboxokat a 2000-es évek első felétől mindig összetaposta :-) Én mindig félretettem ezeket a dokumentálás miatt, de már túl sok helyet foglalnak. Nálam is megsemmisítés lesz.

Visszatérve a chiptuning forum felhasználónév utáni jelzésre, ha pl. ez szerepel 4, azt jelenti hogy az illetőnek 4 évvel azelőtt volt az első hozzászólása a fórumon. Ezek után érdekes hogy a weboldalán már 10-20 év tapasztalatról tesz említést, miközben osztja az észt, és olyan cégeket próbál ciánozni, akik már 10 évvel azelőtt is chiptuninggal foglalkoztak, mielőtt róla bárki bármit is hallott volna a szakmában. Figyelmeztető jel lehet az is, ha valahol már féláron vállalnak chiptuningot, vagy valami hasonlót – ez általában a sufnituning kategóriába tartozik. Nincs azzal baj ha egy újonnan jövő is előrébb akar jutni, sőt ezt abszolút pozitív dolognak értékelem, de ezt munkával kell bizonyítani, nem mellébeszéléssel és az ügyfelek megtévesztésével.

20 évvel ezelőtt 1998-ban ez a szakma egy eléggé zárt kör volt, mindenki ismert mindenkit aki számított a témában. Az internethasználat akkor még gyerekcipőpen járt, a chiptuning hirdetéseket az Expressz udvarban adtam fel a Blahánál. Az idők változtak, de a lényeg számomra ugyanaz maradt. Mindig arra törekszem, hogy csak jó munkát adjak ki a kezemből. Ez nálam azt jelenti hogy igen vagy nem. A 100% az igen, a 99% a nem kategóriába tartozik. Nagyjából sokan meg tudják csinálni a munkát amivel foglalkoznak, de tökéletesen elég kevesen.

Ez a szakma a precizitáson felül sokrétű tudást igényel. Autós szakmai ismeretek, benzines és diesel motorok, turbó, kézi és automata váltó, valamint a jeladók működési elve, diagnosztikai ismeretek, régebben a hexadecimális számrendszer is (erre ma már vannak fordítóprogramok) közeli barátság a Weller pákával a tizedmilliméter pontosságú forrasztáshoz, pár ezer óra célirányosan eltöltött idő a monitor előtt (a pozitív visszajelzés, ha már csukott szemmel is jelleggörbéket látunk). Mindez semmit sem ér a gyakorlati tapasztalat és a hosszú távú visszajelzések nélkül – ehhez mindenképpen hosszú évek kellenek – de ha ez is megvan akkor összeállt a kép.

Zárógondolat: ez az egész folyamat szerintem csak akkor jöhet létre, ha megvan a kellő motiváció, amihez csak annyi kell hogy az ember szeresse is amit csinál.

Kategória: Chiptuning Címke: ,
vissza az oldal tetejére
MMC Autochip LinkedIn profil
MMC Autochip YouTube csatorna

Protected by Copyscape Web Plagiarism Detector
Copyright © Minden jog fenntartva | design by DC
Jogi Közlemény

MMC Autochip YouTube csatorna
MMC Autochip LinkedIn profil
a Facebookon: MMC Autochip Chiptuning Facebook oldal
Top