vissza a Ford típustáblázathoz
A vállalat alapítása 1903-ban megtörtént, bár alapítója nem gondolta volna, hogy a világ egyik első ipari vállalatát hozza létre. Megismételhetetlen sikertörténet a Ford gyáré.
Henry Ford mindössze 28 000 dollárral indította a céget. Természetesen az amerikai ipari fejlődés szorosan összekapcsolódott a Ford gyár fejlődésével. Meglepő és elképesztő ennek ellenére történetük, ha arra gondolunk, hogy a kezdetekben mindössze tíz alkalmazottal dolgoztak. A zseniális vezetés, melyet Henry Ford, az alapító tartott a kezében, már az első 15 hónap alatt a szerény körülmények ellenére már 1700 autót vitt a piacra.
Az első híres modell volt az N-modell, majd 1908-ban jelent meg a híres T-modell, mely a városi autózás főszereplőjévé vált. Hatalmas mennyiségű darabot rendeltek a T-modellből, mintegy 15 millió darabot.
A cég exponenciális ívű fejlődését a folyamatos és színvonalas fejlesztőmunka eredményeképpen a további sikeres modellek megjelenésének köszönhette.
Természetesen a második világháború rányomta a bélyegét a FORD cég történetére is, hirtelen profilváltással kezdték a hadi eszközök, járművek gyártását. Egymás után gyártották a hatalmas mennyiségű és kiváló minőségű bombázó repülőgépeket és repülőmotorokat.
A Ford, mint konszern márkái: Lincoln, Mercury, Cougart, Edsel, Volvo, Aston Mattint, Jaguar, Land Rovert…stb..
Az amerikai modellek a következők: Ford Fiesta, Ford Fiesta Sedan, Ford Focus, Ford Edge, Ford Escape, Ford Fusion, Ford Taurus, Ford Mustang, Ford Flex, Ford Galaxy, Ford Explorer, Ford Expedition, Ford Ranger, Ford F-150, F-250, F-350, F-450.