Referencia Referencia

vissza az MMC Chiptuning Fõoldalra

Felturbózott bajor álmok – Chiptuning BMW-khez

Az itthon kedvelt prémium márka élen jár a turbódízelek terén, amihez sok köze volt egy szolnoki születési mérnöknek, dr. Anisits Ferencnek. A körképünkben nem csak dízeleket járjuk körül, hanem pár benzines modellt is.

Ha megnézi az olvasó az elmúlt évek hazai használt autó behozatali statisztikáit, akkor ezekből az adatokból sok érdekes dolgot leszűrhet. Az egyik és legfőbb, hogy a mai magyar átlagember, aki autó vásárláson töri a fejét, nem igazán akar hitelt felvenni, ezért inkább 1 és 1,5 millió forintot költ használt autóra.

A másik tapasztalat, hogy magyar vásárló kedveli a BMW-t, mert sokáig vezette a behozatali listákat a hármas sorozat egyik-másik képviselője. Ezt a típus az E46, érthetőbben fogalmazva az 1998 és 2005 között gyártott hármas széria. Ennek a modellnek 2001 szeptemberében volt a ráncfelvarrása, ezeket a típusokat arról lehet a legkönnyebben felismerni, hogy a ránctalanítást követően nagyobbak az első lámpák alatt lévő ívek.

BMW chiptuning Budapest 

Ebben a szériában a sláger modell a 320d, amely több teljesítménnyel került a vásárlókhoz. Elsőként két változatot nézünk meg, amelyek megerősödnek a chiptuningot követően.

Az alapverziót a 136 lóerőt és 280 Nm nyomatékot tudó négyhengeres jelenti, egy lépcsővel fölötte található a 150 lovacskát és 330 Nm-t teljesítő kivitel. A BMW chiptuning után, a belépő szintet képviselő motor 163 lóerővel és 350 Nm-rel hajtja a hátsó kerekeket. A 150 lovas verzió pedig harminc lóerővel lett több, a nyomatéka pedig 400 Nm-re változott.

Nem hagyhatjuk ki a felsorolásból az egykori sláger izomautó 3 literes motorját, amely a gyári 184 lóerős teljesítménye és 390 Nm-e a beavatkozást követően már 216 lóerővel és 510 Nm-rel „szántja” az aszfaltot. Természetesen dízel autóról beszélünk.

Chris Bangle formatervezői zsenialitására jó példa az E60-as gyári kódú ötös sorozat, amelyet Bangle ötösnek is hívnak. Ezt a szériát 2003 és 2010 között ontották magukból a BMW gyárai és a külseje ma is korszerűnek hat. A sorhatos, háromliteres erőmű ebben az autóban 218 lóerővel és 500 Nm-rel indult, nagy testvére az 535d, amelyben 286 LE és 600 Nm koptatta az abroncsokat. A chiptuningot követően az előbb említett számok a következőképpen néznek ki: az 530d 260 lóerőt és 590 Nm-t mutat a fékpadon. A nagy testvére pedig 316 LE-t és 660 Nm-t.

Csemege gyanánt megemlítjük a 740d-t, az E65-ös szériából, amelyet szintén a szakállas amerikai rajzolt. Ahhoz képest mekkora felzúdulás volt a megosztó külseje miatt, a piacon egész jól teljesített. A 740d 258 lóerővel és 600 Nm indult, a csiptuningot követően már 292 lóerő és 680 Nm nyerhető ki belőle.

A márkák, típusokra és motorfajtákra lebontott táblázata mutatja, hogy nem csak dízel BMW-ből áll a világ. A 2004 és 2013 között készített E90-es gyári kódú 330i-nek ott a 265 lóerőt és 315 Nm-t tudó sorhatosa. Ez a chiptuningos beavatkozást követően már 282 LE-t és 340 Nm-t teljesít. A chiptuning vélemények, referenciák oldalunkon ügyfeleink visszajelzései olvashatóak.

A fenti példák két dologról is meggyőzhetik az olvasót. Az egyik, hogy pénzt úgy is lehet spórolni a használt piacon, hogy nem a drágább, erősebb modellt veszi meg a vásárló, hanem a kisebb teljesítményűt, aminek az erejét könnyen meg lehet növelni. Ez a tétel működik az új autóknál is, elég csak megnézni az ár különbséget az azonos felszereltségű, de különböző motorú járművek között. Esetenként az árkülönbség töredékéből lehet kb. azonos teljesítményt kihozni a gyengébb motorból.

Kategória: Cikkek Címke: , , ,

Chip tuning – Alapok

Egy új szakmát, új tárgyat megérteni úgy a legegyszerűbb, ha elkezdjük megnézni a terület alapvető szavainak a meghatározását. Bár ejtettünk már néhány szót a chiptuning jelentéséről, a jobb megértéshez érdemes részletesebben más szemszögből is megközelíteni a dolgot.

A legelső szó a chip, amely már átkerült a magyarba és írhatjuk úgyis, ahogy ejtjük. A chip az angolból származó szó és közel áll a számítástechnikához. A jelentése morzsa, esetünkben a kicsinysége miatt ragadt rá számítógépekben használt alkatrészre a jelentése. Olyan aprócska áramköröket tartalmazó lapkát jelöl, amelyben rengeteg nyomtatott áramkör található. Ennek az a funkciója, hogy különféle dolgokat vezéreljen és számításokat végezzen. A legkönnyebben úgy képzelhető el, hogy a számítógépet vezérlő, „százlábú” chip-et maga elé képzeli az olvasó. Ennek az aprócska alkatrésznek az a feladata, hogy a motor és a vezető által küldött (gázpedál állás stb.) különféle paramétereket begyűjtse, az adatokat ismerve vezérelje a motort.

chip tuning alapok 

Az autóba egész más formában építik be, mint ahogy az asztali számítógépekben található.

A járművekben vaskosabb, strapabíró „csomagolásban” található, amit általában a motortérben vagy a műszerfal alatt helyeznek el az utastérben. A kb. tenyérnyi méretű műanyag vagy fém burkolatú dobozon szoktak hűtőbordákat is elhelyezni.

Az autóban lévő környezet jóval keményebb, mint az otthoni számítógépekben, ezért a durva hőingadozást is bírnia kell. Ez indulhat a -50 Celsius foktól és bőven +100 fok fölé is mehet a motor térben. Erre rájön a por, a víz, a rázkódás és egy sor mechanikai hatás, ami érheti a motort vezérlő elektronikát. Ez az alkatrész a chip tuninggal foglalkozó szakemberek tárgya, a munkájuk az, hogy a chipen található információkat változtatják át a beavatkozás során.

A tuning szintén a magyar nyelvben régóta használt szó, ennek is angol a forrása. A szavak eredeti jelentése elég sok mindent el tud mondani, ez a tuning esetében különösen így van. A szót használják a zenében is, pl. hangszereknél, nem csak az autós területen. Ott finomhangolást, a távközlésben beszabályzást, hangolást, és az adott frekvenciára való állást is jelenti. A szó második jelentése is igen kifejező: összhang. A kifejezés zenéhez való közelállására bizonyíték, hogy az angolban a hangvillát tuning forknak hívják.

Az autós területen az általános jelentése, hogy az autó teljesítményét feljavítják, ezen érthető gyakorlatilag minden. Leginkább a motoron és a karosszérián történő beavatkozásokra mondják, hogy tuningolt. A különféle tuning területekbe nem megyünk bele, a motornál két alapvető területet különböztetünk meg: az egyiknél azokat a beavatkozásokat értjük, ahol a motor fizikai részeit változtatják meg. Hengerűrtartalom növelés, nagyobb szelepek, könnyebb hajtókarok, dugattyúk beépítése stb..

A másik a chip tuning, amely úgy zajlik, hogy a motort vezérlő elektronikát módosítja a szakember, a megrendelő kívánalmainak megfelelően. Ez a legideálisabb állapota a chip tuningnak, amely jól személyre szabható. Szerencsés dolog a chip tuning ehhez a formájához ragaszkodni, amely igényel a sok éves szaktudás mellett, komoly hátteret is. Ezen dolgok megléte bármilyen „furcsa”, de az elvégzett munka árában is érvényesül, az hogy a szakember professzionális módon tudja végezni a munkáját, minőségi eszközök és a szaktudás is szükségesek, valamint hosszú távú visszajelzések az adott típusról. A chip tuning további előnye hogy szemben a mechanikus átalakítást igénylő motor tuninggal, az eredeti állapot bármikor visszaállítható. A chiptuning vélemények, referenciák oldalunkon ügyfeleink visszajelzései olvashatóak.

Kategória: Cikkek Címke: , , , , ,
vissza az oldal tetejére
MMC Autochip LinkedIn profil
MMC Autochip YouTube csatorna

Protected by Copyscape Web Plagiarism Detector
Copyright © Minden jog fenntartva | design by DC
Jogi Közlemény

MMC Autochip YouTube csatorna
MMC Autochip LinkedIn profil
a Facebookon: MMC Autochip Chiptuning Facebook oldal
Top