Referencia Referencia

vissza az MMC Chiptuning Fõoldalra

Chiptuning észrevételek kezdőknek és haladóknak

Chiptuning since 1998. A sörökre általában régebbi évszámot írnak, de vegyük figyelembe, hogy egyrészt az egy több generációs történet, másrészt a chiptuning csak azóta létezik amióta az üzemanyag befecskendezését már számítógép vezérli, tehát Bánki Donát és Csonka János közös találmányát (amit minden autógyártó közel 100 évig alkalmazott 1893 óta) a porlasztót /karburátor felváltotta egy újabb és korszerűbb megoldás, ami nagyjából 30 éve került sorozatgyártásba.

Chiptuning észrevételek kezdőknek és haladóknak

A felvezetéssel csak arra szerettem volna utalni, hogy 20 éve vagyok a szakmában, és ezalatt az idő alatt amellett hogy tettem a dolgomat, felfigyeltem néhány a témát érintő furcsa dologra, amiről ezúton osztanám meg az észrevételeimet. A viszonyítás miatt, először a tettem a dolgomat (mint ahogy most is) részről írnék először.

Felállítottam magamnak bizonyos szabályokat a szakmában eltöltött évek alatt. Először is az erőnövekedést mindig úgy hozom ki az adott autóból, hogy az értékek módosítása a biztonságos határon belül maradjon, ami hosszú távon sem káros a motorra, turbóra, váltóra, erőátvitelre és a részecskeszűrőre. Az alkatrészek élettartama így nem fog megrövidülni, és az autó ugyanannyi km-t el fog menni hibamentesen, mint a gyári programmal.

A sorozatgyártásban készült, gyári állapotban lévő személyautók és kisteherautók chiptuningjára specializálódtam, bizonytalan eredetű átépített motorok programozását nem vállalom. Minden autótípusról (gyári) van hosszú távú visszajelzésem az ügyfeleimtől. A hosszú távú visszajelzés jelentése: Elkészült a chiptuning egy adott autóra. Azóta eltelt több év és több mint 100e. km futásteljesítmény. Régi ügyfelem vásárol egy újabb modellt, és újra megkeres, mert a pozitív tapasztalatok mellett a chiptuning program éveken keresztül hibamentesen működött az autójában. Ez az a pillanat amikor az ügyfelem személyesen beszámol a chiptuninggal kapcsolatos hosszú távú tapasztalatairól. A chiptuning vélemények, referenciák oldalunkon ügyfeleink visszajelzései olvashatóak.

Minden munkámat archiválom az adott autó gyári programjával együtt. Így évek múltán is ellenőrizni tudom a beállított értékeket, ami a chiptuningggal hibamentesen megtett km-ek számával összekapcsolva egy fontos információ. Ez nem tegnap történt, nem 1 éve, nem 5 éve, hanem egy folyamatos adatrögzítés az eltelt 20 év alatt, ami jelenleg is tart.

Túljutva a viszonyítás és előjáték szakaszon, itt az ideje hogy arról is írjak amiről eredetileg is szerettem volna, jöjjenek az észrevételek! Kezdjük az alapdolgokkal! Ha valaki sokáig foglalkozik egy adott témával, akkor nagy a valószínűsége hogy egyre jobban fog érteni hozzá, feltételezve hogy van érzéke hozzá. Másik oldalról megközelítve: ha valaki nemrég kezdett el foglalkozni egy adott témával, akkor nagy a valószínűsége, hogy nem ért annyira hozzá mint az aki ezt már régóta csinálja. Bocs ha túlságosan szájbarágósnak tűnik ez a szöveg, de sajnos kénytelen vagyok erre a szintre „lesüllyedni” hogy tisztázzak jó néhány kamu szöveget, ami a szakmával kapcsolatos kitaláció kategóriájába tartozik és az interneten kering, valamint laikus ügyfelek megtévesztésére alkalmazzák.

Szóval a szakmában eltöltött időnél tartottunk. Nyilván bárki bármit mondhat, akár hazudhat is ezzel kapcsolatban, de azért vannak támpontok. Például érdemes megnézni a chiptuning forumban, hogy az adott hozzászóló neve mellett milyen szám szerepel. A szám arra utal hogy hány éve volt az első hozzászólása. Az én nevem autochip nickname mellett egy V található, jelentése Veterán.

Kb. 5 éve kezdődött egy új hullám, ami azóta is tart. 2013 óta minden héten egy új chiptuningos jelenik meg, akiről azelőtt soha nem hallottunk. Abban az időben viccelődtünk is egy kollégámmal azon, hogy lassan már a trafikban is lesz chiptuning. Ez a kollégám volt aki a kiszerelt tuningboxokat a 2000-es évek első felétől mindig összetaposta :-) Én mindig félretettem ezeket a dokumentálás miatt, de már túl sok helyet foglalnak. Nálam is megsemmisítés lesz.

Visszatérve a chiptuning forum felhasználónév utáni jelzésre, ha pl. ez szerepel 4, azt jelenti hogy az illetőnek 4 évvel azelőtt volt az első hozzászólása a fórumon. Ezek után érdekes hogy a weboldalán már 10-20 év tapasztalatról tesz említést, miközben osztja az észt, és olyan cégeket próbál ciánozni, akik már 10 évvel azelőtt is chiptuninggal foglalkoztak, mielőtt róla bárki bármit is hallott volna a szakmában. Figyelmeztető jel lehet az is, ha valahol már féláron vállalnak chiptuningot, vagy valami hasonlót – ez általában a sufnituning kategóriába tartozik. Nincs azzal baj ha egy újonnan jövő is előrébb akar jutni, sőt ezt abszolút pozitív dolognak értékelem, de ezt munkával kell bizonyítani, nem mellébeszéléssel és az ügyfelek megtévesztésével.

20 évvel ezelőtt 1998-ban ez a szakma egy eléggé zárt kör volt, mindenki ismert mindenkit aki számított a témában. Az internethasználat akkor még gyerekcipőpen járt, a chiptuning hirdetéseket az Expressz udvarban adtam fel a Blahánál. Az idők változtak, de a lényeg számomra ugyanaz maradt. Mindig arra törekszem, hogy csak jó munkát adjak ki a kezemből. Ez nálam azt jelenti hogy igen vagy nem. A 100% az igen, a 99% a nem kategóriába tartozik. Nagyjából sokan meg tudják csinálni a munkát amivel foglalkoznak, de tökéletesen elég kevesen.

Ez a szakma a precizitáson felül sokrétű tudást igényel. Autós szakmai ismeretek, benzines és diesel motorok, turbó, kézi és automata váltó, valamint a jeladók működési elve, diagnosztikai ismeretek, régebben a hexadecimális számrendszer is (erre ma már vannak fordítóprogramok) közeli barátság a Weller pákával a tizedmilliméter pontosságú forrasztáshoz, pár ezer óra célirányosan eltöltött idő a monitor előtt (a pozitív visszajelzés, ha már csukott szemmel is jelleggörbéket látunk). Mindez semmit sem ér a gyakorlati tapasztalat és a hosszú távú visszajelzések nélkül – ehhez mindenképpen hosszú évek kellenek – de ha ez is megvan akkor összeállt a kép.

Zárógondolat: ez az egész folyamat szerintem csak akkor jöhet létre, ha megvan a kellő motiváció, amihez csak annyi kell hogy az ember szeresse is amit csinál.

Kategória: Chiptuning Címke: ,

VW dízelek – A tálcán kínált lehetőség a chiptuningra

Az egykori német népautót gyártó VW dízel motorjairól csak az nem hallott, aki a világ elől elzárva élt. Főleg az utóbbi években. A turbódízelek és a turbós benzinesek is igen jól tuningolhatók, a többségüknél elég csak a motorvezérlést átírni.

A Volkswagennek sokat köszönhetünk, áttételesen azt is, hogy nemrégiben a legnagyobb befolyással bíró német bíróság olyan törvényt fogadott el, aminek a hatására kitilthatják néhány év múlva a német nagy városokból az idős, szennyező dízeleket. Ez is része a pár éve folyó dízel boszorkányüldözésnek, hogy teljes legyen a környezettudatosság: Németországban bezárták az összes atomerőművet, helyettük, a jóval „környezetbarátabb”, lignittel és szénnel működő erőműveket fejlesztik. Mivel ez teljesen épelméjű reakció, ezért nyitnak egy sor külszíni fejtésű bányát, aminek a használat utáni rendbe tétele, horror összegeket emészt fel.

Volkswagen chiptuning Autochip 

A vázolt feketepropaganda hadjáratnak egy előnye azért lecsapódik felénk, az új autóknál az utóbbi hónapokban a dízel eladások még jobban estek Németországban, a használt, környezetbarát dízel modellek árai pedig beleálltak a földbe. Ez azért jó nekünk, mert olcsóbban lehet gazdaságos üzemű, jó minőségű, fiatalabb, zöldebb dízel autót venni. Amit könnyen lehet tuningolni.

Indítsunk a VW gyártmányai közül a kishaszonjárműként és személyautó változatban is kapható Caddy-vel. A mai modell 2003 óta van a piacon, a VW a versenyképességét ráncfelvarrásokkal tartotta szinten. A belépő szintű motorja a kétliteres SDI, amely nem arról híres, hogy a kerekei szaggatják az aszfaltot. A 70 lóerő mellé a szerény 140 Nm társul, mivel nincs turbó a motoron, így derék dolog a Volkswagen chiptuning után a 85 lóerő és a 170 Nm-es nyomaték.
Az 1,9 TDI motor 105 lova és 250 Nm-re a szakértő beavatkozást követően már 135 lóerőre és 320 Nm-re változik. Ez a változás sokkal jobb menetteljesítményeket ad, nem beszélve a csökkenő fogyasztásról. A chiptuning vélemények, referenciák oldalunkon ügyfeleink visszajelzései olvashatóak.

A dízelek vonalát folytatva, ott a Passat B7-es generációja, amely pár évet volt piacon, mert a 2010-ben kezdődött gyártása 2014-ben be is fejeződött. Itt a sláger modell a kétliteres TDI, amelynél a 170 lóerős kivitelhez 350 Nm nyomaték társult. Ez a chiptuningot követően kereken kétszáz lóerőre és 420 Nm-re módosult. A megnövekedett lóerőszám mellé kisebb fogyasztás is társul, úgyhogy ez teszi ideális utazóautóvá a Passatot.

A VW dízelek sorát a gyenge váltóval szerelt V10-es szuper dízellel szerelt Tuareggel zárjuk. Itt a gyári adatok is jól mutatnak, mert a 313 paci és a 750 Nm igen jó értékek. Főleg ha tudjuk, hogy ötliteres motorból préselték mindezt. A chiptuningot követően kereken 100 Nm-t ugrott a nyomaték, a lóerők pedig 367-re változtak. Az ideális utánfutó vontató járművet követően, egy klasszikus limuzin formájú autó következik, ami a Jetta.

A Jetta 1,4-es TSI négyhengerese 170 LE-t és 240 Nm-t mutat, a benzines turbómotor jól reagál a chiptuningos beavatkozásra, mert a munka végeztével 200 lóerővel és 300 Nm-rel hagyja el a műhelyt. A kétliteres TFSI is szintén jó alapnak ígérkezik, mert 200 lóerőről indul a beavatkozás, a gyári 280 Nm kereken százzal lesz több. A lóerőszám 52-vel emelkedik.

Ilyen és ehhez hasonló eredmények érhetők el a chiptuninggal, amihez nem szükséges megbontani a motort, elég csak az elektronikában megváltozatni az értékekeket. Ezektől emelkedik a teljesítmény és csökken a fogyasztás.

Kategória: Cikkek Címke: , , , ,

Lóerők éjszakája – A Citroënek erősítése

A francia márka különösen erős a dízelek terén, ez a választékán is meglátszik. Az öngyújtós modelleket jól lehet tuningolni, ebbe a körbe beletartoznak a kisebb haszonjárművek is.

Ha a chiptuning szóba kerül, akkor általában a személyautók teljesítmény növelésére gondol mindenki, azon belül pedig a turbós motoroknak a teljesítményének a növelésére. Egy nagy területet azonban kihagynak: a kisebb méretű haszonjárműveket. A városi áruszállító, az igazi mindenes autó újkori kitalálója a Citroën, amely a Berlingo első generációját 1996-ban dobta piacra. A haszonjárműként és családias személyautóként is forgalmazott autó sikeréről annyit, hogy a megjelenése hozta magával a konkurenciát. A manapság személyautóként kevésbé népszerű dobozos helyét kezdik átvenni a szabadidő-autók.

Citroen chiptuning Budapest 

Az új autók piacának a változásairól tett kitérő után térjünk vissza a témánkhoz, a francia teherhordóhoz. A Berlingo második generációja az 1,6 literes HDi motorral kereken 90 lóerőt teljesít, ez mellé jön a nem túl acélos 215 Nm. A chiptuningos beavatkozást követően már 120 lóerő és 280 Nm „szabadul” rá az első kerekekre. Ez remek érték. Ha az első változatában használt kétliteres HDi motort nézzük, akkor annak az adatai a következőképpen alakultak: a chiptuningos beavatkozást követően itt is 120 lóerőt használhat a tulajdonos, a nyomaték viszont 275 Nm-re módosult. Az kiindulási adatok szinte megegyeznek az 1,6-os motoréval, a különbség csak az, hogy itt 205 Nm a gyári nyomaték.

Maradva a haszongépjárműves vonalon és két méret osztályt ugorva, meg is érkeztünk a Jumperhez. A számtalan verzióban elérhető kis-haszonjárműnek először a 2,2-es alapmotorját nézzük meg. Itt a katalógus 101 lóerőt és 240 Nm-t ír, a 2,8 literes turbódízel 128 lóval és 300 Nm viszi előre az autót. Az adatok a chiptuningot követően így alakultak: az alapmodell is megmutatta, hogy sok a tartalék benne, mert az optimalizálást követően már 136 lóval és 310 Nm-rel lehet fuvarozni. A nagyobb hengerűrtartalmú dízel egész komolyat lépett előre, mert 160 LE-t és 370 Nm a végeredmény. A nagy ugrást a háromliteres verzió követte el, ahol alapban 157 lóerővel és 400 Nm-ről indult a játszma. Itt a chiptuning után a számok a következőképpen néznek ki: 190 LE és 480 Nm. Az előbbi eredmények is mutatják, hogy a nagyobb hengerűrtartalmú – több tartalékkal rendelkező erőműből – többet lehet kihozni, mint a kisebb köbcentis turbómotorból. A chiptuning vélemények, referenciák oldalunkon ügyfeleink visszajelzései olvashatóak.

Azért a Citroën személyautóinak a teljesítményét is lehet növelni, ott a C4-es, amelynek a WRC kivitele jól megalapozta az autó hírét a vásárlóknál. Ebben a modellben szolgált az 1,6-os HDi 109 lóerős változata, amely a széria autóban 240 Nm-t tudott. Chiptuning után 140 lóerővel hasíthat a C4, a Nm-ek száma pedig 310-re emelhető.

Fontos és megkerülhetetlen téma a francia gépeknél a fogyasztás. A chiptuningos beavatkozást követően nem csak a teljesítmény növekszik, hanem a fogyasztás is csökken. Ez a két dolog, bármilyen furcsa és hihetetlen, kéz a kézben jár, ugyanis a profi módon végzett beavatkozás, a motor optimalizálásról szól, ami annyit tesz, hogy a motor jobban működik tőle, „élettel telibb” lesz. Ez pedig azt is jelenti, hogy a megnövekedett teljesítmény mellett a fogyasztás is csökken.

Kategória: Cikkek Címke: , , , ,

Felturbózott bajor álmok – Chiptuning BMW-khez

Az itthon kedvelt prémium márka élen jár a turbódízelek terén, amihez sok köze volt egy szolnoki születési mérnöknek, dr. Anisits Ferencnek. A körképünkben nem csak dízeleket járjuk körül, hanem pár benzines modellt is.

Ha megnézi az olvasó az elmúlt évek hazai használt autó behozatali statisztikáit, akkor ezekből az adatokból sok érdekes dolgot leszűrhet. Az egyik és legfőbb, hogy a mai magyar átlagember, aki autó vásárláson töri a fejét, nem igazán akar hitelt felvenni, ezért inkább 1 és 1,5 millió forintot költ használt autóra.

A másik tapasztalat, hogy magyar vásárló kedveli a BMW-t, mert sokáig vezette a behozatali listákat a hármas sorozat egyik-másik képviselője. Ezt a típus az E46, érthetőbben fogalmazva az 1998 és 2005 között gyártott hármas széria. Ennek a modellnek 2001 szeptemberében volt a ráncfelvarrása, ezeket a típusokat arról lehet a legkönnyebben felismerni, hogy a ránctalanítást követően nagyobbak az első lámpák alatt lévő ívek.

BMW chiptuning Budapest 

Ebben a szériában a sláger modell a 320d, amely több teljesítménnyel került a vásárlókhoz. Elsőként két változatot nézünk meg, amelyek megerősödnek a chiptuningot követően.

Az alapverziót a 136 lóerőt és 280 Nm nyomatékot tudó négyhengeres jelenti, egy lépcsővel fölötte található a 150 lovacskát és 330 Nm-t teljesítő kivitel. A BMW chiptuning után, a belépő szintet képviselő motor 163 lóerővel és 350 Nm-rel hajtja a hátsó kerekeket. A 150 lovas verzió pedig harminc lóerővel lett több, a nyomatéka pedig 400 Nm-re változott.

Nem hagyhatjuk ki a felsorolásból az egykori sláger izomautó 3 literes motorját, amely a gyári 184 lóerős teljesítménye és 390 Nm-e a beavatkozást követően már 216 lóerővel és 510 Nm-rel „szántja” az aszfaltot. Természetesen dízel autóról beszélünk.

Chris Bangle formatervezői zsenialitására jó példa az E60-as gyári kódú ötös sorozat, amelyet Bangle ötösnek is hívnak. Ezt a szériát 2003 és 2010 között ontották magukból a BMW gyárai és a külseje ma is korszerűnek hat. A sorhatos, háromliteres erőmű ebben az autóban 218 lóerővel és 500 Nm-rel indult, nagy testvére az 535d, amelyben 286 LE és 600 Nm koptatta az abroncsokat. A chiptuningot követően az előbb említett számok a következőképpen néznek ki: az 530d 260 lóerőt és 590 Nm-t mutat a fékpadon. A nagy testvére pedig 316 LE-t és 660 Nm-t.

Csemege gyanánt megemlítjük a 740d-t, az E65-ös szériából, amelyet szintén a szakállas amerikai rajzolt. Ahhoz képest mekkora felzúdulás volt a megosztó külseje miatt, a piacon egész jól teljesített. A 740d 258 lóerővel és 600 Nm indult, a csiptuningot követően már 292 lóerő és 680 Nm nyerhető ki belőle.

A márkák, típusokra és motorfajtákra lebontott táblázata mutatja, hogy nem csak dízel BMW-ből áll a világ. A 2004 és 2013 között készített E90-es gyári kódú 330i-nek ott a 265 lóerőt és 315 Nm-t tudó sorhatosa. Ez a chiptuningos beavatkozást követően már 282 LE-t és 340 Nm-t teljesít. A chiptuning vélemények, referenciák oldalunkon ügyfeleink visszajelzései olvashatóak.

A fenti példák két dologról is meggyőzhetik az olvasót. Az egyik, hogy pénzt úgy is lehet spórolni a használt piacon, hogy nem a drágább, erősebb modellt veszi meg a vásárló, hanem a kisebb teljesítményűt, aminek az erejét könnyen meg lehet növelni. Ez a tétel működik az új autóknál is, elég csak megnézni az ár különbséget az azonos felszereltségű, de különböző motorú járművek között. Esetenként az árkülönbség töredékéből lehet kb. azonos teljesítményt kihozni a gyengébb motorból.

Kategória: Cikkek Címke: , , ,

Ráhangolódás az Audik chiptuningjára – Extra lóerők

A chiptuning iránt felkelteni az érdeklődést a legegyszerűbb példákon keresztül lehet. Érdemes megnézni, hogy mennyi lóerő növekedést sikerül elérni, mekkora összegért.

Kezdésnek nézzük a használt piac egyik üdvöskéjét, a gyári kódján 8E néven futó A4-est. Aki nincs képben a modellek gyári kódjával, azoknak eláruljuk, hogy ezt a típust 2000 és 2006 között gyártották, 2004-től pedig már Seat jelvénnyel is a szalonokba került, Exeo néven. A dízelei révén ez a típus nagy kedvence a hazai használt piacnak. Kezdésnek nézzük meg a kétliteres TDI-kben lévő lehetőségeket.

A 140 lóerős verzió 320 Nm-t teljesít, a 170 pacis kivitelnél 350 Nm áramlik rá a hajtásláncra. Az Audi chiptuning után a kisebb teljesítményű dízel 170 lóerőssé válik, a nyomatéka pedig kereken négyszázra szökik fel. A gyárilag 170 lóerősnél a következőképpen néznek ki a chip tuning után a számok: 200 lóerővel gazdálkodhat a sofőr, miközben a nyomaték 420 Nm!

Audi chiptuning Budapest

Maradva az A4-nél – már egy frissebb típust nézve – a turbós benzin motorokat is járjuk körül. A kétliteres kivitelű TFSI 200 lóerőt és 280 Nm nyomatékot mutat a katalógusban. Ennek az erőműnek a pár ponton, mechanikusan is változtatott kivitele 220 lóerővel és 300 Nm-rel viszi előre a négykarikás autót. Az elektronikában történő beavatkozások következtében a 200 lóerő helyett, 245 paci áll rendelkezésre, a Nm-ek száma pedig 375-re emelkedett. A gyárilag erősebb kivitel a chiptuningot követően 252 lóerőt teljesít, a nyomatéka pedig 380 Nm. Az Audi egész palettájánál elérhető a chiptuning, az A4-et követően lépjünk egy lépcsőfokot, és nézzük meg, hogy az A6-ból mit lehet kihozni.

Ennél a típusnál a slágermodell a háromliteres V6-os TDI, amelynek a 225 lóerőt és 450 Nm-t tudó kivitelében lévő lehetőségeket vizsgáljuk. Az A6 közkedvelt verzióját 4F jelöléssel illetik, tehát a 2004 és 2011 között gyártott, még ma is jó megjelenésűnek mondható autóról van szó. Érdekes, ezen az autón alig látszódnak az eltelt évek. Az üzleties modell kedvelt erőforrása a chiptuningot követően jobban mozgatja az általában quattro hajtással szerelt autót: 270 lóerő szabadul rá az automataváltóra, a plusz 80 Nm, 530-ra húzza fel a nyomatékot.

A másik sláger termék a kifutott Q7, amely az ingolstadti márka első testes szabadidő-autója. Az ebben a modellben használt háromliteres dízel 233 lóerőt és 500 Nm-t teljesített. A beavatkozás követően a sofőr 280 lóerő és 580 Nm segítségével villoghatja le az előtte vánszorgókat. A 240 lóerőt és 550 Nm-t tudó erősebb változat szintén 280 lóerős, de nála 620 Nm forgatónyomaték érhető el.

A sort egy csemegével zárjuk, az A8 4.2-es dízel motorjával, amely műszaki adatai között a 326 lóerőt és az 650 Nm-t találni. A chiptuningot követően a motor ereje 374 lóerőre és 770 Nm-re változik. Ilyen értékekkel vezetés közben azt éreztem, mintha a többi autó egy másik dimenzióban lenne. A chiptuning vélemények, referenciák oldalunkon ügyfeleink visszajelzései olvashatóak.

A sok lóerőt és nyomatékot érdemes összehasonlítani, az egyik következtetés amit le lehet vonni az értékekből, az az, hogy a különböző típusoknál eltérő növekedés érhető el. Ha a chiptuning során módosított paraméterek az ésszerű határon belül vannak módosítva, akkor a motor tartóssága megmarad és környezetvédelmi értékek is jók lesznek.

Kategória: Cikkek Címke: , , ,

Chiptuning – Fogyasztáscsökkentés és a motor tartóssága

Cégünk – MMC Autochip H-1202 Budapest, XX. Nagykőrösi út 107. – kifejezetten a gyári, utcai személyautók és kisteherautók chiptuningjára – teljesítménynövelés, fogyasztáscsökkentés – specializálódott, átalakított motorokat versenyautókat nem, vagy csak néhány kivételes esetben vállalunk. Ellentétben a versenyautókkal, az utcai autóknál a tartósság kiemelten fontos szempont, cégünk a motoroptimalizálást – chiptuning a biztonságos határon belül – mindig ennek figyelembevételével végzi.

Egy 10 évvel ezelőtti Totalcar cikkben szerepel ez a mondat: „A nagyobb teljesítmény nagyobb mechanikus és termikus terhelést okoz.” Ez a kijelentés azonban csak részben, egy bizonyos üzemállapotra igaz, amit később részletesen kifejtek. Egy másik felmerülő kérdés: hogyan lehetséges az hogy nő a motor teljesítménye és forgatónyomatéka, ugyanakkor csökken a fogyasztás? Áthágjuk a fizika törvényeit? Szó sincs erről. Érdemes összességében vizsgálni a dolgokat, és a fenti kérdéseket a motor különböző üzemállapotaiban is összehasonlítani.

Chiptuning - Fogyasztáscsökkentés és a motor tartósságal

Versenyautóknál a maximális teljesítmény elérése a legfontosabb szempont, a motor tartóssága és a fogyasztás másodlagos tényező. Utcai autóknál teljesen más a fontossági sorrend, és a motor használata is a közúti forgalomban. A tartósság és a fogyasztás fontos szempont, így az erő növelése ennek függvényében történik. Emellett arra is ügyelünk, hogy a károsanyag kibocsátás a megengedett értékhatáron belül maradjon, és a környezetvédelmi értékek jók legyenek. Ezt nevezzük optimális beállításnak. A motor üzemi állapotában meg kell különböztetnünk a részterhelést, és a teljes terhelést!

Versenyautók esetében versenypályán a teljes terhelés szinte folyamatos. Utcai autók esetében a helyzet teljesen más, közúti forgalomban az autót szinte mindig részterhelésen használjuk. Ritkán nyomjuk padlóig a gázpedált és forgatjuk tiltáshatárig a motort, vannak olyan sofőrök akik sohasem. Nyilván vannak kivételek, léteznek olyan „nehéz lábú” sofőrök, akik rövid idő alatt képesek egy gyári motort is széthajtani, de nem ez az általános.

A motor tartósságát befolyásolja a megfelelő használat és a rendszeres szervizelés, illetve annak hiánya is. Vannak alapvető dolgok a megfelelő használattal kapcsolatban. Hideg motort nem szabad magas fordulatszámon pörgetni, meg kell várni az üzemi hőfokot, mert a motorolaj csak ekkor képes a megfelelő kenést biztosítani, ellenkező esetben fokozott kopással kell számolni. Nem hiszek a 30 ezer kilométer utáni olajcserében, ez kb. arra elég hogy a motor kibírja a garanciális időszakot, utána jönnek a problémák és a javítások. Lehet akármilyen szuper olaj a motorban, fém alkatrész mozog fémen, a kopás folyamatos, de a mértéke egyáltalán nem mindegy. A kopás miatt apró fém szemcsék keringenek az olajban a motor használata során, az olajleeresztőcsavar mágnese nem gyűjti össze mindet. Úgy mint a saját autóimban, mindenkinek a 10 ezer km utáni olajcserét javaslom, a friss olaj és a megfelelő kenés az első védelmi vonal a motor tartóssága szempontjából.

Visszakanyarodva a részterhelés fogalmához, pontosan mit is jelent ez a kifejezés? Utcai autók esetében közúti forgalomban gyorsításkor általában nem nyomjuk padlóig a gázpedált. Ha mégis szeretnénk, ez akkor sem mindig kivitelezhető, mert a forgalmi helyzet ezt nem teszi lehetővé. Pl. másik autó megy előttünk és előzésre nincs lehetőség. Amikor piros lámpánál vagy elsőbbség megadása miatt megállunk, az autó indulásig alapjáraton üzemel, a gázpedálhoz hozzá sem érünk. A motor hűtési rendszere automatikusan fenntartja az üzemi hőfokot, a termosztát a szükséges hőmérsékleten nyit és zár, a hűtőventillátor a hőfokjeladótól kapott információ alapján a megfelelő pillanatban működik, így a motor nem melegszik túl és nem kap nagyobb termikus terhelést. Nagyobb termikus terhelést a motor csak a folyamatos maximális terhelés közelében kaphat, ilyenkor a fogyasztás is megnő.

Chiptuninggal azért lehet fogyasztáscsökkenést elérni az utcai autóknál, mert a motor karakaterisztikáján javítva már alsó fordulatszám tartományban (részterhelés) is lesz plusz nyomaték. Gyorsításnál hamarabb fel lehet váltani, ugyanakkor a motor rugalmasabb is lesz, 5-ben (és 6-ban) is már alacsonyabb fordulatszámról fog gyorsulni, így akár egy visszaváltás is megspórolható. Összegezve: Chiptuning után a motor karakterisztikáján javítva, normál üzemmód mellett (részterhelés ill. ritkán alkalmazott teljes terhelés) a motor tartóssága megmarad, nem fog nagyobb hőterhelést kapni, és a megnövekedett erő mellett fogyasztáscsökkenést érünk el. A chiptuning vélemények, referenciák oldalunkon ügyfeleink visszajelzései olvashatóak.

Kategória: Cikkek Címke: , , , , ,

Általánosságban a chiptuningról, tényekről és tévhitekről

Manapság is számos tévhit kering az interneten és a köztudatban a chiptuningról, a blog célja hogy részletes és valódi információkat nyújtsunk ügyfeleinknek és leendő ügyfeleinknek a témával kapcsolatban.

Kezdjük a szó jelentésével!

A tuning szó jelentése hangolás.

google-translate-chiptuning-hangolas 

A motorvezérlő – ECU

A motor működését az ECU (Engine Control Unit) magyarul a vezérlőegység irányítja a jeladóktól kapott információk alapján. Minden jeladó adata az ECU-hoz érkezik be, a kapott jelek  alapján történik a motor működésének szabályozása: pl. a pillanatnyi terhelésnek megfelelően mennyi legyen a befecskendezett üzemanyag mennyisége, mekkora legyen a turbónyomás stb.

A folyamat természetesen digitalizált, a mai korszerű autókban egy vezérlőegység akár 50 millió műveletet is képes végrehajtani másodpercenként, így a szabályozás nagyon gyors és folyamatos. A vezérlőegységben található az ominózus chip, ami a vezérlőprogramot tárolja. A chiptuning a chipben található vezérlőprogram módosítását, hangolását  jelenti. A chip hangolásához a chipben lévő adatok módosítása szükséges.

Chiptuning és chiptuning közötti különbségek

Kérdés hogy ez a hangolás behangolás, vagy elhangolás lesz?  Minél nagyobb tapasztalattal rendelkezik az aki ezt csinálja, annál finomabban tudja az autó állapotának figyelembevételével módosítani a vezérlőprogramot, és megvalósítani az ügyfél egyéni kéréseit. A chiptuning jelentése optimális esetben finomhangolás.

Tanácsok vásárlás előtt

Az utóbbi években megfigyelhető egy olyan tendencia, hogy lassan már minden hétre jut egy új chiptuningos, vagy aki annak mondja magát.  Ez megnehezítheti az ügyfelek választását, ezért segítségképpen leírjuk azokat a szempontokat amikre érdemes odafigyelni vagy rákérdezni.

  1. Hány év tapasztalattal rendelkezik az a chiptuningos, akire rábízná nagy értékű autója  agyműtétjét?
  2. Ő írja a programot vagy közvetítő, vagy internetről levadászott bizonytalan eredetű programot tölt fel?
  3. Egyedi programot készít minden autóhoz, vagy egy másik autóhoz készült programot használ?
  4. Régebbi, csak forrasztással megoldható típusokat is tud-e programozni, azaz fűzik-e baráti szálak a Weller pákához?
  5. A legújabb autókat is tudja programozni mert folyamatosan fejleszt, vagy csak klón eszközökkel bizonyos típusokat tud vállalni?
  6. A chiptuning program megírásánál egyéni kéréseket is figyelembe tud venni, és  az észrevételeknek megfelelően van-e lehetőség utólagos módosításra?
  7. Mobil chiptuning olcsón. Mindenkit óva intünk ettől a megoldástól!

Több ügyfelünk is érdekes történeteket mesélt erről, miután kipróbálta a házhoz jönnek vagy találkozzunk egy parkolóban  megoldást.

Rossz program került az autóra, nem egy esetben több százezer forintos javítási költséget vonva maga után. Az ügyfél elmondta a problémákat a mobil „chiptuningosnak” de utána a hívott számon előfizető már nem volt kapcsolható. Az ember mobil volt de a telefonja már nem annyira, és mivel házhoz ment mert műhelye sem volt, nem is lehetett ezután megtalálni…

A chiptuning fogalma

A chiptuning egyedi beállítás, finomhangolás. Nem lehet interneten/ webáruházon keresztül megrendelni, mert szellemi termék,  továbbá egy adott autóhoz készül az autó állapotának és az ügyfél kéréseinek figyelembevételével.  Amit webáruházon keresztül lehet rendelni annak a neve tuningbox, bár számos esetben az ügyfeleket megtévesztve chiptuningként hirdetik és forgalmazzák.

A tuningbox működése

A tuningbox mint a nevében is szerepel, egy kézzelfogható doboz(ka) . Univerzálisan csatlakoztatható azonos gyártmányú de különböző típusú autókban is. Ezzel a módszerrel az egyedi beállítás egy adott autóra és a tulajdonos igényeihez igazítva, nem valósítható meg.

A tuningbox beszerelése úgy történik hogy egy jeladóról lehúzzák a gyári csatlakozót, így megszakítva a kapcsolatot az adott jeladó és a vezérlőegység között. A tuningbox egyik végét csatlakoztatják az adott jeladóra, a másik végét a lehúzott gyári csatlakozóra. A tuningbox így a jeladó és az ECU közé lett sorosan bekötve, tehát a jeladó elvesztette a közvetlen kapcsolatot a vezérlőegységgel. A tuningbox működési elve, hogy hamis jelet küld a computernek.

Tuningbox szívóbenzines autókhoz

Szívóbenzines autóknál általában a hőmérséklet jeladóra csatlakoztatják, így a vezérlőegység akkor is azt a jelet fogja kapni hogy a motor hideg, amikor az már régen üzemmeleg. Az üzemanyag bedúsításán kívül más nem történik, és az előgyújtás sem hangolható ezzel a módszerrel.

Tuningbox Common Rail diesel autókhoz

Common Rail (közös nyomócsöves pl. CRTDI jelölés) rendszerű diesel autók esetében, az egy jeladót értékét elcsaló tuningboxok a rail nyomás szenzorra vannak csatlakoztatva. Így a box akkor is azt a jelet fogja küldeni az ECU-nak hogy alacsony a rail nyomás még emeljünk rajta, amikor már a maximális érték fölött járunk.

Chiptuning és tuningbox összehasonlítás

A korszerű diesel autók esetében egy jól végrehajtott chiptuning során, átlagban 6-8 paraméter egymással összhangban történő módosítása szükséges. Ezzel szemben a tuningbox csak egy paraméteren változtat, de azon olyan mértékben ami káros a motorra. A tuningbox a finomhangolás és az elérhető teljesítménynövekedés tekintetében is messze elmarad a chiptuningtól.

Tuningbox problémák

A rail nyomást növelő boxok ugyan több üzemanyagot juttatnak az égéstérbe, de a tökéletes égéshez  szükséges többlet levegőt nem tudják biztosítani, mert a turbónyomást nem képesek szabályozni. Ez részecskeszűrős ( koromszűrő, DPF, FAP ) autóknál elég gyorsan hibákat tud generálni, egy tönkrement részecskeszűrő cseréje több százezres kiadást jelent.

A box képes arra hogy a rail nyomást irreális mértékben megemelje, ami a nagynyomású rendszer (szivattyú, porlasztócsúcsok) idő előtti elhasználódását eredményezi.  A boxok egy része  potméterrel is el van látva, így akár egy  tájékozatlan felhasználó is szabályozni tudja, hogy mennyivel rövidítse meg a motor élettartamát.

Már többször és több helyen leírtuk, de nem győzzük hangsúlyozni:
A TUNINGBOX NEM CHIPTUNING, ÉS A CHIPTUNING NEM TUNINGBOX!

Az MMC Autochip kizárólag chiptuninggal, motoroptimalizálással, a vezérlőegység programozásával foglalkozik, tuningbox forgalmazásával nem.

Adalék a témához

Van olyan szintén chiptuninggal foglakozó kolléga, aki a különböző hibajelenségeket okozó tuningboxokat kiszerelés után (éveken keresztül) nemes egyszerűséggel széttaposta. Mi nem folyamodtunk ilyen drasztikus módszerhez (bár kedv lett volna hozzá) inkább félretettük a kiszerelt boxokat, így mára összegyűlt belőlük egy ládára való elrettentő mennyiség.

Van köztük minden féle és fajta: házi tákolmány meg dizájnos, analóg és digitális, potméterrel vagy anélkül. Van közöttük sok teljesen egyforma is, csak annyi különbséget látni, hogy a forgalmazó saját weboldalának neve van felmatricázva. Nyilván nagy szakértelem szükséges egy ilyen matrica felragasztásához..

Chiptuning a motor tartósságának figyelembevételével

Az MMC Autochip –nél a chiptuning program elkészítésekor elsődleges szempont a motor tartóssága. Minden motorfunkcióhoz tartozó paraméteren a biztonságos határon belül módosítunk, ami hosszú távon sem káros a motorra, turbóra, váltóra, erőátvitelre. Ezeken a kereteken belül hozzuk ki a motorból a gyári tartalékokat. Ez nem azt jelenti, hogy ettől kezdve minden alkatrész örök életű lesz, de a motor megfelelő használat és szervizelés mellett ugyanannyit el fog menni hibamentesen, mint a gyári programmal. Minden autóra egyedi chiptuning programot írunk az autó saját gyári szoftverének módosításával, figyelembe véve ügyfelünk kéréseit és a motor állapotát.

A chiptuning vélemények, referenciák oldalunkon ügyfeleink visszajelzései olvashatóak.

Kategória: Cikkek Címke: , , , , ,
vissza az oldal tetejére
MMC Autochip LinkedIn profil
MMC Autochip YouTube csatorna

Protected by Copyscape Web Plagiarism Detector
Copyright © Minden jog fenntartva | design by DC
Jogi Közlemény

MMC Autochip YouTube csatorna
MMC Autochip LinkedIn profil
a Facebookon: MMC Autochip Chiptuning Facebook oldal
Top